Cégünkről


A ViDaNet Zrt. Magyarország negyedik legnagyobb előfizetői számmal rendelkező kábeltelevíziós szolgáltatója. Szolgáltatási palettája azonban ennél bővebb, amire a cég neve is utal: ViDaNet -  Vi(deo), azaz kábeltelevíziós jelszolgáltatás,  Da(ta), azaz , adattovábbítás és internet szolgáltatás: (inter)Net.  

A ViDaNet több helyi szolgáltató összeolvadásával jött létre, több ütemben. Szolgáltatási területéhez tartoznak Győrön kívül még Budapest egyes területei, Pécsett a Belváros, Tata, Mosonmagyaróvár, és Kaposvár teljes területe, illetve az ezen városok környékén lévő kisebb települések. Jelenleg több, mint 101 ezren veszik igénybe a kábeltelevíziós szolgáltatást, a hálózaton található internet előfizetők száma megközelíti a 23 ezret,  a digitális szolgáltatásokra előfizetők száma pedig meghaladja a 20 ezret.

A vállalat célja, hogy folyamatos fejlesztésekkel megbízható és bárki számára elérhető, minőségi szolgáltatást nyújtson az analóg és a digitális  kábeltelevízió, az internet, és a telefonszolgáltatás területén. Ennek érdekében a cég az elmúlt 3 évben összesen kétmilliárd forintot költött fejlesztésre, és az ügyfélkiszolgálás minőségének javítására. Ennek érdekében 2008. márciusban bevezetésre került a 24 órás telefonos ügyfélszolgálat a győri és budapesti ügyfeleknek, lehetővé vált az internetes honlapon található „Ügyfélkapu-n” keresztül tájékozódni az előfizetői adatokról, meghosszabbodott a helyi ügyfélszolgálatok nyitvatartása, és 2008 október 1-től megújult a honlap, a www.vidanet.hu, kényelmesebb keresést és több on-line szolgáltatási elérhetőséget biztosítva..

A ViDaNet története


A ViDaNet Zrt múltja közel 20 évre tekint vissza.
A Győri Kábeltelevízió Szolgáltató Kft.-t, társaságunk egyik jogelődjét a Győri Ingatlankezelő Vállalat 1990. márciusában alapította meg, és ezzel megkezdődött Győrben a kábeltelevíziós  szolgáltatás. 10 évvel később a további fejlesztések jelentős anyagi terheit a városvezetés már nem tudta felvállalni, így pályázat keretében értékesítette a társaságot. A nyertes a Németkábel Rt. lett. Ugyanebben az évben a szolgáltatási terület valamint előfizetői tábor két új településsel bővült, Tatával és  Mosonmagyaróvárral.
A Társaság a végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően bővítette a kínálatát és 2002.évben Győr egyes részein elindította szélessávú Internetes szolgáltatását, amely azóta a teljes szolgáltatási területen elérhetővé vált.
A jelenlegi ViDaNet másik meghatározó jogelődje, a Kaposkábel Kft.1996. áprilisában alakult, a Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának  kisebbségi tulajdonosi szerepvállalásával. A Kaposkábel Kft. Kaposvár területén biztosított kábeltelevíziós szolgáltatást. A Társaság szolgáltatási területe 2002. áprilisában Pécs belvárosával, 2003. júliusában Mindszent városával bővült. A fejlesztéseknek köszönhetően Kaposváron is 2002. évben indult el a szélessávú Internet szolgáltatás.

A ViDaNet a Győri Kábeltelevíziós Kft., a Kaposkábel Kft. és két másik társaság 2003. évben történő egyesülését követően nyeri el jelenlegi nevét és társasági formáját. 2005-ben újabb egyesülésre került sor: a több mint 22 ezer előfizetővel rendelkező, budapesti székhelyű Kis-Astrasat Kft. beolvadására, amely kábeltelevíziós szolgáltató szintén régi hagyományokkal és múlttal rendelkező budapesti társaságokból alakult 2001.évben. A Kis-Astrasat beolvadásával a ViDaNet Zrt szolgáltatási területe tovább nőtt Budapest II., III., valamint XVIII. kerületei egyes részeivel. Ezt követően hasonló nagyságrendű bővülések már nem történtek, bár kisebb akvizíciókkal folyamatosan nőtt a szolgáltatási terület.
A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2006 év végén elindult a digitális szolgáltatás először Győrben és Budapesten. 2007. év végére mindenhol elérhetővé vált az internet szolgáltatás és 2008. őszére a digitális szolgáltatás is. 2008. október 1-jével pedig a ViDaNet elindította az internet alapú telefonszolgáltatását, csatlakozva ezzel az u.n. triple play szolgáltatói körhöz.
Jelenleg Győrben és környékén, Tatán és környékén, Mosonmagyaróváron, Kaposváron és környékbeli településeken, Budapest több kerületében és Pécsett érhető el a ViDaNet analóg és digitális kábeltelevíziós, internet hozzáférési (KábelNet) valamint internet alapú telefonszolgáltatása.