Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Hírek

Egyenesen a Vidanettől

A Vidanet továbbra is kitart a Győri ETO Futsal csapat mellett

2011. 08. 08

A Magyar Kupa-győztes Győri ETO Futsal csapat 2011. augusztus 4-én megrendezett szezonnyitó sajtótájékoztatóján jelentettük be, hogy a Vidanet Zrt. meghosszabbította támogatói szerződését a csapattal. Már az elmúlt egy évben is kiemelt szponzorként vállaltunk szerepet a klub életében, segítve ezzel a fiúk menetelését, akik cserébe sikert sikerre halmoztak az elmúlt szezonban is.

A fiúk az elmúlt időben, amit itthon lehetett, mindent megnyertek, köztük a magyar bajnoki címet és övüké lett a Magyar Kupa-győzelem is. A jövőre nézve a klub tervei között szerepel, hogy a már meglévő címek megvédése mellett, idén az UEFA Futsal Kupában a legjobb tizenhat közé kerüljenek, mely még saját bevallásuk szerint sem lesz könnyű feladat. A Rába ETO vezetőedzője Artur Melo megerősítette, hogy bár nem lesz könnyű, szeretne olyan eredményt elérni a csapattal a nemzetközi porondon, hogy a klubnak jövőre már ne kelljen előselejtezőt játszania. A jövőbeli célok elérése érdekében a klub tovább erősítette gárdáját a román válogatottból igazolt Gabriel Dobréval és a brazil bajnokságot felváltó Ninhóval.

Kiemelt támogatási területünknek tekintjük a tehetséges, fiatal sportolók szponzorálását, nemrégiben például a győri Arrabona Evezős Klub tagjaként versenyző, Lengyel Mónikát segítettük, aki jelenleg is a 2012-es londoni paralimpia kvalifikációs versenyére készül. Emellett azonban a kultúra és az oktatás támogatása is fontos cégünk számára, ezt bizonyítja az is, hogy rendszeres támogatói vagyunk a tatai Víz, Zene, Virág Fesztiválnak, és a közelmúltban állapodtunk meg a naszályi Angyalffy Mátyás Általános Iskolával, hogy az ott tanuló gyerekek egy évig ingyen használhassák az általunk biztosított vezeték nélküli internet-hozzáférést.

További sok sikert és kitartás kívánunk a Rába ETO Futsal csapatának!

Forrás: Etofutsal.hu

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben