Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Társadalmi felelősségvállalás

Tárgyi adományokkal segítettük öt alapítvány munkáját

2014. 02. 25

Február hónapban öt olyan intézmény munkáját támogattuk tárgyi adományokkal, amelyek áldozatos munkával rengeteg embernek nyújtanak időszakos vagy tartós segítséget.

A Győri Speciális Szakiskolában tanuló diákok olyan gyakorlati tudás birtokosaivá válnak, amellyel leendő szakmájukban jó eséllyel találják meg számításaikat. Az iskola tagjai hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, akik szociálisan is nehéz körülmények között élnek, ám példamutató szorgalmukkal évről-évre bizonyítanak, hiszen szép sikereket érnek el szakmai és kulturális megmérettetéseken. Vállalatunk olyan eszközökkel (hangfalszett, mobiltelefon, fejhallgató) támogatta a szakiskolát,  amellyel jutalmazni tudják szorgalmas és jó magaviseletű diákjaikat. „A felajánlásnak azért is örülünk, mert általa azok a tanulók is hozzájuthatnak ilyen eszközökhöz, akiknek az anyagi lehetőségeik ezt egyébként nem tennék lehetővé” – mondta el Andrássy Katalin, az intézmény vezetője.

A mosonmagyaróvári Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány kilenc éve nyújt átmeneti otthont a lakhatásukat elvesztő családoknak. Az intézmény kezdetben 25 fős befogadóképessége mára 100 főre nőtt. Az alapítvány ezenkívül működtet még egy krízisotthont a párkapcsolati vagy családon belüli erőszak áldozatainak, egy, az emberkereskedelem áldozatait segítő intézményt, valamint öt kiléptető lakást, mely az önálló életvitelre részben már képes családok normál életmenetbe visszatérését készíti elő. „Adományukat a nálunk élő ötvenhét gyermek között osztjuk ki iskolai teljesítményük alapján, tanulmányi eredményeik díjazására, valamint tanulmányaik elősegítése céljából” – mondta el Kopf Katalin, az alapítvány vezetője.

Az immár több mint 115 éves múlttal rendelkező Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium három kiemelt gyógypedagógiai szakterülettel foglalkozik: a hallássérültek, a mozgássérültek, illetve a beszédhibás gyermekek fejlesztése. A létesítmény oktatási részében a dél-dunántúli halláskárosultaknak nyújt speciális oktatást, emellett Magyarországon elsőként ők nyitottak óvodát a csökkent hallóképességű csöppségek számára. „Hálásak vagyunk a felajánlásokért, melyeket a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséhez használunk majd, elsősorban a beszédjavító, olvasástanító szoftverekhez, valamint természetesen a szabadidős foglalkozásokhoz is” – árulta el Gyurina Éva, az intézmény főigazgatója.

A mosonmagyaróvári Gyermekek Átmeneti Otthonában olyan kiskorúak, fiatalkorúak élnek, akik saját családjukban átmenetileg felügyelet nélkül maradtak, esetleg veszélyeztetett az ellátásuk a szülők életvezetési nehézségei miatt. Az intézmény célja nem a gyermek tartós kiemelése otthonából, éppen ellenkezőleg: egy krízis átvészelését, valamint a körülmények rendezését követően minél előbb újraegyesítik a családokat. Ám amíg a gyermekek az átmeneti otthon nyújtotta védelemben élnek, mindenkivel egyénre szabottan foglalkoznak a nevelők. A fiatalabbaknak fejlesztő pedagógiai foglalkozásokat szerveznek, az idősebbeknek pedig segítenek a pályaválasztásban vagy elhelyezkedésben. „Szeretném megköszönni jó szándékú segítségüket, amellyel elősegítik a nálunk élő gyermekek és fiatalok színvonalasabb ellátását, valamint hozzájárulnak szabadidejük hasznosabb eltöltéséhez” – köszönte meg a felajánlást Boczné Németh Tímea szakmai vezető.

A HELP Esőemberekért Rehabilitációs Foglalkoztató Kht. 1999-ben kezdte el lakóotthoni és foglalkoztatási beruházását Tatán, amelynek ünnepélyes átadására 2001. szeptember 10-én került sor. Az intézmény három éve foglalkozik komoly szinten felnőtt autisták, középsúlyos értelmileg sérült, valamint halmozottan hátrányos fiatalok mindennapjainak élhetővé tételével. A cél érdekében például egész napos, szervezett és irányított aktív elfoglaltságokat szerveznek, valamint speciális terápiás foglalkozásokat tartanak (gyógyúszás, gyógytorna, gyógylovaglás, zene- és táncterápia, kézműves szakkör). A rutinos nevelők és oktatók jól bevált módszerekkel dolgoznak, amelyek hozzájárulnak a fiatalok és felnőttek sikeres társadalmi beilleszkedéséhez.

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben