Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Hírek

Egyenesen a Vidanettől

Ismét ingyenes előadást szervezünk ‘Digitális szülők’ címmel

2017. 10. 25

Manapság a szülők, nagyszülők alig ismerik a fiatalok internetes szokásait, az ott szerzett ismerőseiket, valamint a közösségi médiában megosztott bejegyzéseiket, képeiket. A 21. században nem csoda, hogy a gyermekeknek kiskoruktól kezdve találkoznak olyan tartalmakkal, melyektől szülőként szeretnénk megóvni őket, hiszen állandó kapcsolatuk van a technológiával, az internethez csatlakoztatható eszközökkel.

Kötelességünknek érezzük, hogy tudatos vállalatként továbbra is támogassuk a szülőket abban, hogyan kezeljék a gyermekeiket érintő, online jelentkező veszélyeket. „A júliusi előadás figyelemfelkeltő tartalmait minél több szülőnek szeretnénk átadni, ezen felbuzdulva úgy gondoltuk, hogy újra megszervezzük a Hintalovon Alapítvánnyal együttműködésben a ’Digitális szülők’ című előadásunkat november 8-án Győrben” – emelte ki Hushegyi Károly, régióvezető.

Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapító elnökének előadásában szó esik olyan témákról, mint a már kisgyermek korban szociális problémákhoz vezető kütyüfüggőség, de tanácsokat is kapunk, hogy hogyan lehet szülőként kezelni az online zaklatást (bullying) vagy a kiközösítést. Az interneten az egyik legnagyobb problémát a pornográf tartalmak könnyű hozzáférhetősége, valamint a szexuális ragadozók jelentik a gyermekek, így a szülők számára is. Továbbá szóba kerül a tinidzserek számára nagy veszélyforrást jelentő közösségi média, hiszen az ott megjelenített, tökéletességet sugárzó fotók könnyen testképzavart alakíthatnak ki bennük.

Az előadásra várjuk mindazon kisgyermeket és tinédzsert nevelő szülőket, akik szeretnék jobban megismerni a digitális világot, valamint az abban rejlő veszélyeket, hogy megfelelően kezelhessék az esetleges akadályokat.

Az előadás időpontja: 2017.november 8. (szerda), 16:30 óra

Az előadás helyszíne: 9021 Győr, Szent István u. 10/a., Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara terme

Előadó: Dr. Gyurkó Szilvia, Hintalovon Alapítvány elnöke

Az előadás ingyenes, azonban előzetes regisztráció szükséges, ehhez kérjük, töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben