Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Hírek

Egyenesen a Vidanettől

Novembertől az AMC veszi át az MGM helyét

2014. 11. 05

November 5-én mutatkozik be az AMC csatorna Magyarországon. Az adó rögtön két sikersorozatot, a Halt and Catch Fire (CTLR nélkül) és a The Divide (Az ítélet ára) című saját gyártású produkciókat tűzi műsorára. 

Az AMC Networks nyáron jelentette be, hogy újrapozícionálja MGM nevű csatornáját, melynek egyik állomásaként november 5-én Magyarországon és további 13 európai országban mutatkozik be az AMC. Az adó nevéhez olyan nemzetközi sikerű sorozatok kapcsolódnak, mint  a Mad Men/Reklámőrültek, a Breaking Bad/Totál szívás, vagy a The Walking Dead, melyeknek köszönhetően az AMC négy egymást követő évben is kiérdemelte a legjobb drámasorozatért járó kitüntetést, az Emmy-díjat.

„Az a célunk, hogy 2015-től már néhány nappal az amerikai bemutatót követően műsorra tűzzük az új sorozatokat, és magyar szinkronnal is elérhetővé tegyük az AMC-tartalmakat a hazai érdeklődőknek” – összegezte Málnay B. Levente, az AMC Networks International – Central Europe vezérigazgatója.

Két sikersorozattal debütál

Az AMC két olyan sikersorozattal indít, amelyet az Egyesült Államokban is csak 2014 nyarán mutattak be. November 5-étől  a nézők minden szerdán követhetik a tízrészes Halt and Catch Fire – CTLR nélkül sorozat történéseit, mely a személyi számítógépek elterjedésének korát, a 80-as évek elejét mutatja be.

November 6-án debütál a The Divide (Az ítélet ára) című drámasorozat, mely az erkölcs, etika, politika, ambíció kérdéseit boncolgatja.

A Vidanet előfizetői számára az AMC a Szórakozz+ tematikus csomagban érhető el az MGM csatorna helyén.

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben