Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Hírek

Egyenesen a Vidanettől

Új arculat és megújult stratégia a Vidanetnél

2010. 10. 15

A régió meghatározó szolgáltatója, a Vidanet Zrt. 2010. október 4-től új, fiatalos, dinamikus, lendületes arculattal jelentkezett. Az új arculat nem csak a vállalat színeinek megváltoztatásával járt, mivel a friss logó és szlogen maga után vonta az ügyfélkapcsolati pontok kialakításának megújítását is. A gyökeres arculati változtatások a vállalat új vezetési stratégiáját és még inkább ügyfélközpontú gondolkodását kívánják hangsúlyozni. 

A több mint egy évtizedes piaci jelenlétet és szolgáltatási múltat maga mögött tudó Vidanet Zrt. a jövőben is a már meglévő helyi tradíciókra és kapcsolatokra épít. Szolgáltatásaiban igyekszik teret engedni a lokális igényeknek, továbbá aktívan jelen kíván lenni a helyi közéletben is, segítve ezzel a szolgáltatási körzetében élők emberek mindennapjait.

Ezt a szemlélet összegzi a vállalat új jelmondata is: Közöttünk…

Mindezeket az értékeket fejezi ki a cég új emblémája (logója) is, melynek színei és formái közvetlenséget, játékosságot és barátságosságot sugallnak. Az egymásba fonódó körök szimbolizálják a közösséget és annak közösen megfogalmazott értékekeit, továbbá a harmonizáló színek összhangjában a változatosság is felszínre kerül. Mindezek összegzéseként egy stilizált szív motívum is kirajzolódik, mely szimbolikusan kifejezi a cég új hozzáállását.

A szemlélet- és arculatváltás mibenlétét a cég küldetését szemléltetve összegzi Sátor Csaba, a cég vezérigazgatója: „A magunk eszközeivel hozzájárulunk ahhoz, hogy szolgáltatásaink a szórakoztatás és a kommunikáció megkönnyítése mellett nevelő hatásúak, illetve társadalmilag is hasznosak legyenek. Célunk, hogy hosszú távon ügyfeleink épülését szolgáljuk. Felelősséget érzünk azokért a közösségekért, ahol működünk, ezért aktív szerepet kívánunk játszani mindennapi életükben is. A Vidanet stratégájának középpontjában az ügyfél, a helyi jelenlét és a minőségi szolgáltatások állnak. Jelenlétünk és az ügyfeleinkkel való kapcsolattartás egyik legmeghatározóbb helye az ügyfélszolgálati iroda. Ebből egyenesen következik, hogy cégünk a stratégia részeként tudatosan törekedett arra, hogy barátságos, otthonos körülményeket alakítson ki a kirendeltségeikbe látogató ügyfelei számára.” - mondja a vezérigazgató. A cég vezetője örömmel beszélt arról, hogy a győri iroda elköltöztetése és új felfogásban való kialakítása már az ügyfélszolgálati irodák megújításának harmadik lépése.

A Győr Plaza, mint helyszín telitalálat volt, hiszen nagyon jól megközelíthető mind egyéni, mind tömegközlekedéssel, továbbá hangulatos és színvonalas környezetet biztosít a minőségi ügyfélkiszolgáláshoz.

„A Vidanet Zrt. ma már méltán nevezhető telekommunikációs szolgáltatónak, hiszen szolgáltatási palettánk messze túlmutat a televíziós kínálaton. A Vidanet napjainkban egyaránt biztosít analóg és digitális televíziós szolgáltatásokat, nagysebességű internet-előfizetéseket és kedvező áru telefonos megoldásokat. A kibővült szolgáltatáskínálatunk bemutatásához és kipróbálásához fontosnak tartjuk az ügyfeleinkkel való személyes találkozást, emellett azonban számos más lehetőséggel is az előfizetőink rendelkezésére állunk: például a 1203-as telefonszámon éjjel-nappal hívható ügyfélszolgálatunkkal és a megújult arculati elemeket hordozó weboldalunkkal (www.vidanet.hu). A már említett személyes találkozásra építő stratégiánk részeként a megújult ügyfélszolgálati irodában olyan körülményeket kívántunk teremteni, mely biztosítja a hozzánk betérő ügyfelek számára, hogy már-már családtagnak érezzék magukat” - tette hozzá Hushegyi Károly, a régió felelős vezetője.

A régióvezető kiemelte azt is, hogy az új irodában már kibővített nyitva tartással várják az ügyfeleket, mely azt jelenti, hogy hétköznap 10 és 18 óra között, csütörtökön pedig rendkívüli meghosszabbítással este 8 óráig állnak az előfizetők rendelkezésére. További újdonság, hogy mostantól az ügyfélszolgálat munkatársai szombat délelőtt 10 óra és délután 2 óra között is szívesen látják a szolgáltatásaikat igénybe vevőket.

„A Győr Plaza szempontjából is jelentős lépés volt a Vidanet iroda megnyitása, hiszen az üzletközpont értékét elsősorban az itt található üzletek színvonala és forgalma határozza meg. A Vidanet egy nagyon szép, kulturált, érdekes felfogású ügyfélkapcsolati helyet épített ki nálunk, melyre mi is büszkék vagyunk. A cég megjelenésével a Győr Plaza szolgáltatásai is kibővültek, hiszen együttműködésünk eredményeképpen a Plaza központi tereiben ingyenes Vidanet vezeték nélküli internetezései lehetőséget (wi-fi hot spot) biztosítunk minden látogatónak, így még tartalmasabban telhet a nálunk töltött idő.” – mondta Kala Beáta, a Győr Plaza üzemeltetési igazgatója.

Az új ügyfélkapcsolati pont kialakítása során a cég mindent elkövetett, hogy új szellemisége és stratégiája az ügyfelek számára is érezhető változásokat produkáljon, így bátran mondhatjuk, hogy Győr egy európai színvonalú ügyfélkapcsolati hellyel lett gazdagabb. A helyiség kialakítását friss, lendületes színvilág és modern, funkcionálisan megtervezett berendezés jellemzi, a helyben kipróbálható szolgáltatások pedig még kényelmesebb környezetet biztosítanak jelenlegi és leendő ügyfeleink számára.

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben