Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

A Vidanet Zrt. közleménye a március 15-i szolgáltatás kimaradásról

2012. 03. 19

A Vidanet Zrt. vezetése a sajtóból értesült arról, hogy a sajnálatos szolgáltatás kiesés kapcsán kiadott egyértelmű közleménye ellenére különböző feltételezések láttak napvilágot.

Különböző portálokon megjelent Kara Ákos és Simon Róbert urak által kiadott közlemény, melyben magyarázatot várnak a Vidanet vezetőitől a meghibásodásra. Ez a magyarázatkérés a Vidanet vezetőihez mindeddig nem érkezett meg.

Ugyanakkor a közleményben megfogalmazott feltételezések miatt vállalat vezetése fontosnak érzi, hogy további – bár a közvélemény számára talán kevéssé releváns – információkat osszon meg és eloszlasson minden feltételezést.

Az alábbiakban a március 15-én kiadott közleményt kiegészítve, az azóta begyűjtött szakmai információkkal pontosítva írjuk le az eseményt, bízva abban, hogy a kérdést feltevő urak és a közvélemény is teljes körűnek és elfogadhatónak ítéli meg.

2012. március 15-én 15 óra 41 percet megelőzően a Vidanet Zrt. győri fejállomásának betáplálását végző elektromos (EoN) hálózaton rövid idejű feszültség kimaradást történt. Ennek következtében a rendszer automatika szünetmentes áramellátásra kapcsolt, majd az áthidalási idő lejárta előtt a nagyteljesítményű tartalék dízel generátor is beindult, annak érdekében, hogy fejállomásnak is otthont adó szerverterem áramellátása biztosított legyen.

A feszültség kiesés megszűnte után az áramellátást monitorozó relé magasabbnak érzékelte a fázisok közti eltérést, mint a megengedett 10% így az automatika nem engedte visszaállni hálózatra a rendszert.

Ezek következtében az addig hibátlanul működő aggregátor tovább üzemelt és sajnálatos módon túlmelegedett. Az aggregátor védelmi mechanizmusa leállította működését. A rendszer automatika ismét visszaállította a működést a szünetmentes tápegységekre. A riasztás által értesített szakemberek azonnal megkezdték a hiba elhárítását, de sajnos nem tudták a szünetmentes rendszer áthidalási idején belül elhárítani azt, így elkerülhetetlen volt a leállás.  A hiba elhárítását követően azonnal elindult a szolgáltatás helyreállítása. Ez a szolgáltatásokat kiszolgáló szerver számítógép rendszerek újraindulását és tesztelését, a csatorna ellenőrzéseket, valamint az előfizetői végberendezések (modemek, set top boxok) „feljelentkezését” jelenti.  16.20-ra a jelentősebb rendszerelemek helyreálltak, majd ~17.20-ra valamennyi szerver üzemszerűen működött.

Ügyfeleink 15.41 és 16.20 között jelentősebb, 17.20-ig részleges kimaradást tapasztalhattak az internet, kábeltelevízió és telefonszolgáltatásban.  

A leállás kizárólag a győri fejállomásról ellátott területeket és szolgáltatásokat érintette. Az önálló fejállomásról működő Győr környéki településeken TV kiesés nem volt.

Megértjük és átérezzük, hogy akaratunkon kívül milyen kellemetlenséget okoztunk azon kedves ügyfeleink számára, akik ebben az időszakban nem élvezhették a szolgáltatásunkat és fontos tartalmakhoz nem fértek hozzá. A hiba észlelésével gyakorlatilag egyidejűleg és közvetlenül értesítettük a két leginkább érintett város polgármesterét, intézkedtünk arról, hogy az egyéb, a leállással nem érintett médiákban (rádiók) is tájékoztassuk az előfizetőket, valamint a regionális sajtóhoz eljuttattuk hivatalos közleményünket.

Sajnos az ilyen bonyolultságú rendszerekben – leírt biztonsági rendszerek ellenére – is előfordulhatnak üzemzavarok, mint ahogy a mostani esetben is.
A Vidanet mindent megtesz azért, hogy ezeket elkerülje és az általa nyújtott szolgáltatás ügyfelei megelégedettségére szolgáljon. Ahogy korábbi közleményeinkben tudattuk, 2012-ben – a győri szolgáltatási területen kiemelten – több százmillió forintos hálózati rekonstrukciós és beruházási munkákat végzünk annak érdekében a szolgáltatás stabilitása és fejlődése biztosított legyen.

A Vidanet Zrt. vezetése ugyanakkor udvariasan, de nagyon határozottan visszautasít és cáfol minden egyéb alaptalan feltételezést. A vállalat vezetése – amennyiben erre igény van – a legnagyobb tisztelettel meghívja a közleményt kiadó urakat a Vidanet szervertermébe, ahol személyesen, a vállalat vezetésével konzultálva meggyőződhetnek a fentiekben leírtakról. 

Őszintén sajnáljuk az okozott kellemetlenséget és bízunk ügyfeleink megértésében!
A Vidanet Zrt. vezetése

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben