Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Társadalmi felelősségvállalás

A Győri Állatmenhely lakóin segítettünk

2015. 05. 19

A Győri Állatmenhely története az 1990-es évek elején kezdődött, mikor néhány győri állatbarát elhatározta, hogy meghonosítják a városban az állatvédelmet. Az első lépcső az Emberek az Állatokért Alapítvány létrehozása volt, majd 1997-ben elkezdődött az első győri állatotthon felépítése. A menhelyen azóta is aktívan folyik a prevenciós és a gyógyulást segítő munka, melyet a kiépített nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően Európa-szerte elismernek.

A menhelyre évente több mint 1000 új lakó érkezik, akikről gondoskodni kell. Az ott dolgozók lelkiismeretes munkájának köszönhetően a sikeres örökbeadások aránya igen kedvező, így a május 8-án, pénteken tett látogatásunkkor mindössze 220 kutya és macska fogadott minket, ám az állatotthon munkájáról szóló előadáson megtudtuk, hogy ez a szám még így is magas. Az állatoknak igyekeznek a gondozók a lehetőségeikhez mérten kellemes, barátságos és legfőképp biztonságos környezetet biztosítani. „Büszkék vagyunk rá, hogy e törekvésükben partnerre találtak cégünkben. Korábban komoly gondot jelentett a menhelynek a belső kennelek kialakítása, hiszen az ott élő kutyák neonfényben töltötték mindennapjaikat, azonban a tavaly őszi támogatásunkkal immár természetes fényt kap a helyiség” – mondta el Takács László marketingvezető.

A május 8-ai látogatásunk során – melyre a Győri Audi ETO KC kézilabdázó lányai is elkísértek bennünket – nemcsak az állatotthon történetével, munkájával és kiemelkedő eredményeivel ismerkedtünk meg, hanem magunk is pórázvégre kaptuk a gazdátlan kutyákat, akik vidáman indultak velünk közös sétára. Az együtt megtapasztalt jótékony testmozgás mellett kutya- és macskatáppal, valamint egyéb kiegészítőkkel leptük meg a menhely négylábú lakóit.

A győri állatotthon védenceit a sétáltatáson túl azzal is pártfogolhatjuk, ha megosztjuk a róluk készült képeket az alapítvány Facebook oldaláról, vagy a sétáltatás után leírjuk tapasztalatainkat, hogy miért ajánljuk másoknak a kiválasztott kutya társaságát. Ha valaki szívesen segítene, de nem áll módjában örökbe fogadni, ajánlja fel adója 1%-át, mellyel hozzájárulhat a menhely munkájához, és ahhoz, hogy az itt élő állatok még egy esélyt kapjanak a boldog és szeretetteljes életre.

Az Emberek az Állatokért Alapítvány (Győri Állatmenhely) adószáma: 18530021-1-08

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben