Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Társadalmi felelősségvállalás

A következő szezonban is támogatjuk a futsalt

2014. 06. 12

Június 11-én, az ETO Futsal Club U13-as korosztályának évzáró ünnepségén írta alá a következő szezon támogatásáról szóló szerződést régióvezetőnk, Hushegyi Károly és Dr. Drucskó Zoltán, az ETO Futsal Club elnöke.

Vállalatunk társadalmi felelősségvállalásának egyik fontos pillére a helyi sportélet segítése, hiszen a mozgás alapvető az egészséges életmód folytatásához. Ezen törekvésünk részeként évek óta kiemelt támogatói vagyunk a győri ETO Futsal Clubnak, és ezt a hagyományt a következő időszakban sem szeretnénk megszakítani. A 2014/2015-ös szezonra vonatkozó megállapodást június 11-én, az U13-as évzáró ünnepségen írtuk alá a klubbal, jelezve ezzel azt is, hogy a nagy csapat támogatása mellett kiemelt figyelmet fordítunk az utánpótlás-nevelés kérdésére.

Az ünnepségre egy kis ajándékkal is készültünk a gyerekek számára: régióvezetőnk 13 darab Google Nexus tabletet adott át a csapat tagjainak.

Gratulálunk a klub eddigi eredményeihez és a következő szezonra még több sikert kívánunk!

 

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben