Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Társadalmi felelősségvállalás

Audionarrált filmklubot indítottunk

2015. 11. 10

A társadalmi felelősségvállalási programunkban mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy segítsük a hátrányos helyzetű családokat, illetve fogyatékossággal élőket, ennek jegyében indítottuk el az AKKU - Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesülettel együttműködésében az országban első nyilvános audionarrált filmklubját.

Az első vetítés alkalmával az érdeklődők a nagysikerű magyar film, A tanú audionarrált változatát nézhették meg november 6-án Győrben, a Gyermekek Házában. Az audionarrációnak köszönhetően - melynek lényege, hogy a film alatt egy kiegészítő alámondás jeleníti meg a képi információkat - a vetítést a látássérültek éppúgy élvezhették, mint az izgalmas élményekre nyitott látó nézők. “Nagyon fontos az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése, hiszen a kultúra mindannyiunké - mondta el Pethes Ágnes, az AKKU képviseletében. - Annak érdekében, hogy az élmény a látássérült társadalom tagjai számára még teljesebb és tökéletesebb legyen, szeretnénk együtt megalapozni a hazai audionarráció jövőjét, mely felé nagy lépést jelent a Vidanet támogatásával szervezett filmklub elindítása.”

Nemcsak magát a filmnek, hanem a vetítés körülményeinek akadálymentesítésére is nagy hangsúlyt fektettünk, ennek érdekében a helyszínen önkéntesek segítették az akadálymentes közlekedést és tájékozódást. A segítők számára a rendezvény előtt az AKKU szakembereinek vezetésével érzékenyítő programot tartottunk.

A tanú újra bizonyított

A november 6-án a győri Gyermekek Házában tartott bemutató fogadtatása nagyon pozitív volt. A vetítés közel teltházzal zajlott, több mint százan jöttek el, a nézők fele látássérült volt, még Budapestről és Székesfehérvárról is érkeztek érdeklődők, ami azt mutatja, hogy nagy igény mutatkozik a kultúra akadálymentesítése iránt.

Ezúttal ugyan az akadálymentesítés részlegesen, látássérültek számára valósult meg, a kezdeményezés hosszú távú célja, hogy mindenki számára megteremtse a kultúra korlátlan fogyasztásának lehetőségét.

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben