Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Hírek

Egyenesen a Vidanettől

Futsal mini torna Győrben

2013. 09. 04

Idén ősszel a Rába ETO Futsal Club játékosai 3 külföldi csapatot látnak vendégül a Magvassy Sportcsarnokban a BL selejtezőn, amelynek keretében egy egynapos mini tornát is szerveznek különleges játékosokból álló csapatoknak.

2013. október 1-4. között ad otthont a Rába ETO Futsal Club az UEFA Futsal Cup első selejtezős tornájának, ahonnan jó eséllyel juthat tovább a csapat az elitkörbe. A grúz bajnok Iberia Star Tbiliszi, a Tango Sarajevo, illetve a bolgár Varna együttese érkezik a győri Magvassy Mihály sportcsarnokba.

A sportrajongók a BL selejtező csütörtöki szünnapján sem maradnak mérkőzés nélkül, ugyanis ekkor rendeznek egy mini tornát, amelyen 4 lendületes csapat fogja összemérni erejét. A lelkes szurkolókat a női NB I-es futsal csapat és a győri közélet neves képviselői mellett a Miniszterelnöki Hivatal és egy médiás szakemberekből álló csapat is várja.

A Győri Közélet együttesét erősíti vállalatunk régióvezetője, Hushegyi Károly is, de nemcsak az ő tudásával járulunk hozzá a csapat eredményességéhez, a csapattagok mezét ugyanis szintén mi biztosítjuk. „Mind magánemberként, mind a Vidanet képviselőjeként fontosnak tartom, hogy részt vegyek a régió sportéletében, hiszen az egészségmegőrzés minden korosztálynak fontos feladata, a sport szeretetére nevelés pedig minden, emberekkel foglalkozó intézmény, szervezet és szolgáltató kiemelt célja kell, hogy legyen. Többek között emiatt is támogatja a Vidanet immár 4 éve, a 2010/2011-es szezon óta a Rába ETO Futsal Clubot” – mondta el Hushegyi Károly.

Az október 3-i tornára 16 órától várják szeretettel a szurkolókat a csapatok. A belépés mindenki számára ingyenes!

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben