Ha 15 másodpercen belül nem töltődik be az oldal, frissíts a böngésződ gombjával.

Nem találja, amit keresett?

Kollégáink szívesen segítenek Önnek.

Hírek

Egyenesen a Vidanettől

Támogatás a Bátor Tábornak

2011. 11. 22

Az évente több száz krónikus beteg gyereknek élményterápiás programokat szervező Bátor Tábor munkáját technikai eszközökkel támogattuk.

A Bátor Tábor az elmúlt tíz évben mintegy 3000 daganatos, cukorbeteg, krónikus ízületi gyulladással vagy hemofíliával küzdő gyermeknek adott új erőt. A szervezet hatvani táborában a gyerekek mellett mintegy 1900 önkéntes tapasztalhatta meg, hogy milyen érzés felhőtlen örömökhöz segíteni másokat. A tábor Szlovákiából, Csehországból és Lengyelországból is fogad résztvevőket, így a közép-európai régió krónikus beteg gyermekeinek élményterápiás központjává vált. 

„Ez a kiemelkedő teljesítmény bennünket is arra ösztönöz, hogy segíteni próbáljunk, ezért döntöttünk a kezdeményezés támogatása mellett” – mondta el Takács László, vállalatunk értékesítési és marketingigazgatója. Ennek keretében technikai eszközökkel, három mobiltelefonnal, valamint két digitális fényképezőgéppel ajándékoztuk meg a Bátor Tábort.

A Bátor Tábor tevékenységéről itt olvashat.

A vidanet.hu úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ, melyek személyes azonosításra nem alkalmasak, ugyanakkor bizonyos szolgáltatások biztosításához szükségesek. A weboldal további böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Részletekért kattintson!

mindenrendben